A változó mikroklíma, a megváltozott talajművelési technológiák, a bizonyos hatóanyagokra rezisztenssé váló gyomnövények egyre nagyobb kihívást jelentenek a szántóföldeken, kiváltképpen, ha azokat a kultúrnövény környezetéből szeretnénk elpusztítani. A gyomnövények elleni küzdelemben – különösen igaz ez az évelők esetén – a tarlókezelés és a vegetációs időszakban célzottan végzett vegyszeres gyomirtás együttesen hozza meg az eredményt, de csak akkor, ha azt évről évre következetesen, az adott területen termesztett minden kultúrában, illetve minden kultúrát követően elvégezzük.

 

Az évelő gyomnövények biológiáját ismerve a kémiai védekezés mindig akkor a leghatékonyabb, amikor a gyomnövény tápanyagszállítása a gyökerek felé a legintenzívebb. Ilyenkor a tápanyaggal együtt a gyomirtó hatóanyag is a szaporítógyökerekbe szállítódik, így nagyobb sikerrel tudjuk elpusztítani azokat. Ez az időszak az évelők életében nyár közepétől egészen addig tart, amíg a növények a télre felkészülve nyugalomba nem kerülnek.

 

Az évelő gyomnövények között fontos megemlíteni a mezei acatot (Cirsium arvense), amelynek gyökérzete mélyre lehatol, szerteágazó, a föld alatt akár több gyökéremeletet is képezhet. Erőteljes gyökérrendszerének köszönhetően a mezei acat a végletekig kizsarolja a talaj tápanyag- és vízkészletét. Az apró szulák (Convolvulus arvensis) szintén egyre nagyobb teret hódít a kalászostáblákban. Gyökérzete két és fél év elteltével akár 4 méter mélyre is lehatol, így a szárazabb időszakot is jól átvészeli. A kalászosokat károsító évelő egyszikű gyomnövények közül a leggyakoribb, az egész országban elterjedt a tarackbúza (Elymus repens, korábbi nevén Agropyron repens). Tarackjainak 90 százaléka a felszín alatti 0–10 cm-es talajrétegben van. Egy növény egy tenyészidőszak alatt mintegy 3 méter sugarú körben fejleszti azokat. Az utóbbi évtizedekben nagyon intenzíven terjedő gyom a fenyércirok (Sorghum halepense). Egy növény hazai mérések szerint 29 méter hosszú rizómát növesztett, amelyen 1660 axilláris (csúcsi) rügy fejlődött. Az évelő egyszikű gyomnövények közül érdemes még megemlíteni a csillagpázsitot (Cynodon dactylon) és a nádat (Phragmites communis). Ez utóbbi inkább a mélyebb fekvésű helyeken okoz gondot. A magról kelő kétszikű gyomnövények közül a tarlón pedig a parlagfüvet (Ambrosia artemisiifolia) kell kiemelnünk, amely ilyenkor elsősorban humánegészségügyi problémákat, allergiás megbetegedést okoz. A felsorolt évelő gyomnövények elleni védekezésben a tarlókezelés (glifozátos gyomirtás), a sarjhajtások elpusztítása, a rizómák és tarackok feldarabolása, a mélyszántás egyaránt fontos szerepet játszik, és együtt biztosítanak elegendő gyérítő hatást.

 

 

A glifozátot (izopropil-amin só formájában) 360 g/l töménységben tartalmazó Amega Up és Amega Free készítmények totális hatású gyomirtó szerek. Dózisuk magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények esetén 2,0–3,0 l/ha, az évelő egy- és kétszikűek ellen 4,0–6,0 l/ha. Hatóanyaguk a gyomok levelén keresztül szívódik fel, majd a nedvkeringéssel szétterjed az egész növényben. Így eljut a föld alatti részekbe (például tarackokba, rizómákba) is, azok pusztulását okozva. A meteorológiai körülményeket figyelembe véve a glifozát hatóanyag 15-25 °C között és magas páratartalom mellett a leghatékonyabb. A hatás kifejtéséhez fontos, hogy a kezelést követően 6 órán belül ne hulljon csapadék, és a hatóanyag maradéktalanul felszívódhasson a gyomnövényben. A vegyszeres védekezést megelőzően a tarlóhántást sekélyen célszerű elvégezni, hogy a vegetatív szaporítóképletek feldarabolódjanak, és ezáltal az alvó rügyek is kihajtsanak. Majd ezt követően vegyszeres tarlókezelésre évelő gyomnövények ellen azok 15-30 cm-es nagyságakor kell sort keríteni. Száraz, forró időjárásban, amikor a gyomnövények levelén a viaszréteg megvastagszik, az élettani folyamataik lelassulnak, a hatásfokozás érdekében adjuváns (például Spraygard 0,2 l/ha) hozzáadása célszerű.

 

Gaál Orsolya