Az időjárás mellett a termőhelyi és agrotechnikai viszonyok alapvetően befolyásolják, hogy egyes kártevők milyen mértékben jelennek meg a területen. Ősszel a repcében különösen az olyan táblákon kell felkészülnünk például nagyobb bolhainvázióra, amelyek erdőszélen vannak, vagy a szomszédos táblán másodvetésként keresztes virágú kultúra található. A dolgunkat csak megnehezítette a tény, hogy a repcét már nem lehet neonikotinoid hatóanyagú készítménnyel csávázni, továbbá 2020 áprilisától a klórpirifosz hatóanyagú készítmények felhasználását is betiltotta az Európai Unió.

 

A kis repcenövénynek több károsítója van, amelyek már korán, akár szikleveles korban a kelőfélben lévő állományt tizedelhetik. Ilyenek például a földibolhafajok. Szintén komoly kárt okoz a fiatal növényben talajszinten a mocskospajor (vetési bagolypille lárvája). Egyre többször hallunk és olvashatunk a kis káposztalégy nyüvének kártételéről. Az ősszel kicsit később jelentkező károsító pedig a repcedarázs-álhernyó.

 

A repcebolha komoly károkat tud okozni az asszimilációs felület csökkentésével, továbbá a sebzésekből adódó vízveszteség által. A károsított táblák növényzete a fejlődésben visszamarad, súlyos esetben tőpusztulás is előfordulhat. A kártevő folyamatos betelepülése – és a rovarölő csávázószerek folyamatos védelmének hiánya – miatt többszöri védekezésre lehet szükség. Célszerű felszívódó, hosszabb hatással rendelkező készítményt választani kombinációs partnerként a szokásos piretroid hatóanyag mellé.

 

A kis káposztalégy lárvái a repce gyökérzetét, jellemzően a gyökérnyakat és a főgyökeret károsítják. A repcenövények a fejlődésben visszamaradnak, a rágások nyomán rothadási folyamatok indulhatnak be, de akár tőpusztulás is lehet a károsítás eredménye. Mivel a nyüvek a talajban a gyökér belsejébe rágják be magukat, tökéletes vegyszeres védekezési lehetőség – a rovarölő szeres csávázáson kívül – nemigen van ellenük. A kártevő elleni védekezéshez mindenesetre felszívódó, lehetőleg gázosodó készítményt válasszunk, de a várhatóan kártétellel fenyegetett táblák esetében a rovarölő szeres talajfertőtlenítést se zárjuk ki!

 

A repcedarázs kora ősszel megjelenő álhernyói szintén a szikleveles vagy néhány lombleveles repcenövényeken táplálkoznak. Mivel a kártevő fénykedvelő, a kezdetben szürke, később fekete lárvákat könnyű észrevenni a leveleken. Jellegzetes kárképéről, a karéjozó rágásnyomról is felismerhető a jelenléte. Védekezni a fiatal lárvák megjelenésekor, a repce fejlődését még nem veszélyeztető, alacsony kártételi szintnél javasolt.

 

Az utóbbi években a repcedarázs álhernyója okozott nagyobb meglepetést. A megszokotthoz képest lényegesen korábban és nagy számban jelent meg a táblákon. Ennek egyik oka a szokatlan időjárás, a másik az egyre növekvő felületű keresztesvirágú-zöldítés, amelyben már jó időben felszaporodhattak a kártevők.

 

A rovarok okozta kár nemcsak tőszámcsökkenésben nyilvánul meg, hanem azokon a növényeken, amelyek túlélték a károsítást, a későbbiekben a gombabetegségek a rovarok által megnyitott kapun könnyebben bejuthatnak a növénybe. Ezért is fontos, hogy nagy gondot fordítsunk az ellenük való védekezésre, az ősz folyamán akár több ízben is. Ha az időjárás csapadékos, a fómás megbetegedésre nagyobb felületen számíthatunk. A fómára különösen igaz, hogy együtt jár a rovarkártétellel, így „bogaras” őszön a gombák elleni védelemre is célszerű fokozottabb hangsúlyt fektetni.

A repcének nemcsak sok kártevője, hanem nagyon sok kórokozója is van. Ezek ellen a vetésváltás betartása lenne az elsődleges védekezés, ami azonban jobbára repce-búza, repce-búza váltásra korlátozódott főleg a zalai, somogyi és vasi térségben, ahol az erős vadkár miatt a kukorica egyre inkább kiszorul. A vetésváltás betartását nehezíti, hogy a gazdaságokban sok a napraforgó és a szója, ezek pedig több repcekórokozónak is tápnövényei. Így aztán főleg hajlamosító időjárás esetén bizonyos évjáratokban a gombabetegségekkel szemben ádáz küzdelmet kell vívni.

 

Gaál Orsolya