A vetésfehérítő leginkább a zabot és a tavaszi árpát kedveli, de a zászlós levél felületének csökkentésével az őszi kalászosokban is érzékeny kárt tud okozni. A védekezés során több szempontot is célszerű szem előtt tartani (ezekről részletesen az előző oldalon olvashat). Betartásukkal elejét vehetjük a gazdasági kártételnek. A permetezést célszerű piretroid hatóanyaggal végezni, a délelőtti órákban, amikor a károsítók táplálkozása a legintenzívebb.
A „zászlóskalászúságot” vagy „ablakos” kalászokat okozó gabonapoloskák ellen azok tömeges betelepülésekor védekezhetünk. Időnként már ősszel megjelennek a gabonatáblában a vírusvektor levéltetvek, melyek szívogatásuk mellett a vírusbetegségek terjesztésével is gazdasági károkat okozhatnak. A védekezést ellenük a kártevők tömeges betelepülésekor érdemes elvégezni.
A Sumi Alfa 5 EC bevált, széles hatásspektrumú rovarölőszer-márka. Az egyik legtisztább ún. monoizomeres piretroid, amely a fenvalerát rovarölő hatóanyagnál négyszer hatékonyabb eszfenvalerát optikai izomert tartalmazza. Hatását a szívó és rágó kártevőkre többféle módon is kifejti, mivel egyszerre kontakt (taglózó) és gyomorméreg, továbbá a rovarok táplálkozását gátló és riasztó hatással is rendelkezik. Hatásspektruma szinte valamennyi kártevőt felöleli, ráadásul mérsékelt kockázatot jelent a méhekre. A vetésfehérítő bogarak és lárváik, valamint a levéltetvek elleni védekezést az imágók betelepedése, illetve a lárvák tömeges kelése idején célszerű elvégezni. Dózisa levéltetvek ellen 0,1 l/ha, vetésfehérítő bogarak és lárváik ellen 0,2 l/ha.
A Kaiso EG egy teljesen egyedi formulációja a lambda-cihalotrin hatóanyagnak, mely a szabadalmi oltalom alatt álló, innovatív Sorbie® technológiával készül. A Kaiso EG ugyanolyan egyszerűen kiönthető és dozírozható, mint a folyékony készítmények, de kisebb eséllyel folyik mellé. A granulátum formuláció nemcsak könnyen kezelhető, hanem a környezet alacsonyabb oldószerterhelésével is jár. A Kaiso EG biztonságosabb a felhasználóra, mint a piretroidok hagyományos EC formulációja. Hatóanyaga a piretroidok között kimagaslóan hosszú ideig tartó hatással és széles hatásspektrummal rendelkezik a szívó és rágó kártevők ellen. Gyors hatású, széles hatásspektrumú rovarölő szer a kalászosok három legveszélyesebb kártevője, a vetésfehérítő, a gabonapoloska és a levéltetvek ellen. Dózisa 0,15–0,2 kg/ha, amelyben mindhárom felsorolt kártevő ellen hatékony. Vetésfehérítő elleni védekezés esetén, különösen sűrű állományban a tökéletes hatás eléréséhez javasoljuk légzsákos permetező és nedvesítőszer használatát.
A Bulldock 25 EC* béta-ciflutrin hatóanyagú piretroid. Az eredményes védekezés feltétele a megfelelő időzítés, így célszerű a fiatalabb lárvák ellen időzíteni a permetezést. Kontakt és gyomorméregként gyors, látványos taglózó hatást érhetünk el használatával. Hatását adjuváns hozzáadásával fokozhatjuk, erre a Spraygardot javasoljuk 0,2 l/ha dózisban. A vetésfehérítő bogarak esetén célszerű az imágók ellen védekezni. Elhúzódó lárvakelés esetén, amikor több fejlődési stádiumú lárva van a területen, az adjuváns hozzáadásának különös jelentősége van a nagyobb lárvák elleni védekezésben.
A Bulldock 25 EC-t egy vegetációban kétszer lehet alkalmazni, egyszer az őszi és egyszer a tavaszi kártevők ellen kalászhányás végéig. A vetésfehérítő bogarak, levéltetvek és gabonapoloskák ellen 0,3 l/ha dózisban permetezzünk. A méhek védelme érdekében virágzásban nem lehet kijuttatni, továbbá akkor sem használható, ha a területen mézharmat vagy virágzó növény (gyomnövény) van.
A vegetáció során előfordulhat, hogy amikor rovarölő szeres kezelést kellene végezni a gabonatáblán, ott virágzó gyomok vannak, amit látogatnak a méhek, vagy a szomszédos táblákon virágzó kultúra van, és a kalászostáblánk átrepülő útvonala a beporzó rovaroknak. Ilyenkor olyan rovarölő szert kell használni, amely kíméli a méheket. Virágzásban is teljes biztonsággal használható, tau-fluvalinát hatóanyagú termék a Mavrik 24 EW, mely méhkímélő, így nappal is használható rovarölő piretroid. A készítményt a vetésfehérítő bogarak, a levéltetvek és a poloskák betelepedésekor, illetve a lárvakelés kezdetén kell kijuttatni. Kalászosokban (őszi búza, rozs, tritikálé, árpa, zab) dózisa 0,2 l/ha. Kontakt és gyomorméregként azonnali taglózó hatást fejt ki a kártevő rovarokra. Hatásfokozás céljából adjuváns (például Spraygard 0,2 l/ha dózisban) hozzáadása javasolt. A hatás fokozása érdekében célszerű a permetlé pH-ját enyhén savas tartományba tolni. Ha a táblán virágzó gyomok vagy mellette virágzó bokrok, virágzó kultúrák vannak, a méhek védelmében a Mavrikot nappal csak önmagában (citromsavval enyhén savasított közegben) javasoljuk kijuttatni. Egy vegetációban kétszer alkalmazható.
A Nufarm által kínált piretroidok megbízható megoldást nyújtanak a kalászosok rovarkártevői ellen.
További részletes információkat talál a gabonafélék növényvédelméről a Nufarmer Magazin Kalászos Különszámában.
Gaál Orsolya
*A Bulldock 25 EC engedélye 2021. január 20-i hatállyal visszavonásra került. A nagy- és kiskereskedők a meglevő raktárkészleteket 2021. június 1-ig értékesíthetik. A szer felhasználása 2021. július 20-ig engedélyezett.