Február 11-e a Nők és Lányok a Tudományban ENSZ Világnapja, amely immár 2015 óta hívja fel a figyelmet a hölgyek szerepére a műszaki tudományok, a természettudomány, a matematika, az informatika – vagy angol nevén a STEM (science, technology, engeneering, mathematics) – területén. A világnap célja, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok számára is ugyanolyan természetes választás legyen a tudományos karrier, hiszen a tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya is nagyon szép és izgalmas. 

Mi, itt a Nufarmnál abban hiszünk, hogy a pályaválasztást alapvetően az érdeklődés és a tehetség határozza meg – nem az, hogy valaki férfinek vagy nőnek születik.

Azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy megfelelő példaképek segítsék a döntést: ezért ma, a “Nők és Lányok a Tudományban” világnapján meg szeretnénk osztani két olyan, kiváló kolleganőnk történetét, akik a Nufarmnál komoly tudományos karriert futottak be.

 

Aleksandra Tramczynska, PhD:

Alexandra a biológiai szerek feljesztésének regionális felelőse, aki kertészmérnöki doktorátussal rendelkezik. A kérdésre, hogy mit szeret legjobban a munkájában, így válaszolt: “Nagyon szerettem tudományos területen dolgozni, de szerintem a tudományos kutatások végső értelme az, hogy átültessük őket a gyakorlatba. Az agráriumban pontosan ezzel foglalkozhatok. Abban segítjük a termelőket, hogy a tudományos eredmények felhasználásával elegendő élelmiszert állíthassanak elő a világ növekvő népessége számára”

 

Dr. Christine Klein

Christine már akkor a Nufarmnál dolgozott, amikor munka mellett megszerezte a kémiai doktorátusát. Most ő vezeti a Nufarm minőségügyi laboratóriumát Ausztráliában. A kérdésre, hogy miért pont a kémiát választotta, így válaszolt: “A kémia, mint tudomány, nem egy unalmas irodai munka. A sokféle elmélet közül a laborban gyakorlatban dől el, melyik működik valójában. Ezért a munkám során sok érdekes kísérletet és tesztelést is folytathatok, ahelyett, hogy az íróasztal mellett ülnék egész nap”.