Zala megyében már február első hetében fogtak a sárga tálak nagy repceormányost. A hideg feltehetőleg gyérítette őket, de az időjárás enyhülésével a túlélőkre korán számíthatunk. Ezt követően hamarosan megkezdődik a szárormányosok betelepedése, majd zöld bimbóban már ott lehet a fénybogár, amely később a sárga bimbók kiodvasításával okozza a legnagyobb kárt. A sárga bimbóban jelenik meg a becőormányos, majd virágzásban csatlakozik a repcebecő-gubacsszúnyog.
A repcében kora tavasztól folyamatosan népes társaság károsít, így többször kell ellenük védekezni. A rendelkezésre álló kevés hatóanyag a rezisztencia kialakulásának kedvez, ezért ezeket rotációban és tankkeverékben célszerű alkalmazni. A piretroidok évtizedek óta alappillérei a repcekártevők elleni védekezésnek. Tömeges betelepedés esetén taglózó hatásuk miatt nélkülözhetetlenek, ezért kombinációban még hosszabb hatástartamú készítmények mellett is célszerű használni őket. Alkalmazásuk önmagukban való kijuttatás esetén más szerrel váltakozva célszerű. A Nufarm palettáján több piretroid készítmény is található, amely a kora tavaszi kártevők ellen hatékonyan bevethető. Az eszfenvalerát hatóanyagú Sumi Alfa 5 EC, a lambda-cihalotrin hatóanyagú Kaiso EG és a béta-ciflutrin hatóanyagú Bulldock 25 EC erős taglózó hatásuknak köszönhetően egyaránt megállják a helyüket önállóan és tartamhatású készítmények kombinációs partnereként is.
Sárga bimbós állapottól kezdve a méhek védelme érdekében a piretroidok közül az egyedi molekulaszerkezetű tau-fluvalinát hatóanyagú Mavrikot ajánljuk, melyet a méhek látogatásának időszakában is teljes biztonsággal használhatunk.
A Nufarm növényvédő szereiről részletesen tájékozódhat termékkatalógusunkból.
Gaál Orsolya
Field Marketing Specialist