Author
Szerző
Mihálovics György
Közzététel dátuma
12/09/2024

Több mint 10 éve foglalkozom az őszi gyomirtás kérdéskörével. Ahogy a legtöbb gazdát az országban, engem sem igazán érdekelt a téma. Tolnában nem voltak egyszikű gyomnövények, mint Baranyában, Somogyban, ahol már tíz-egynéhány évvel ezelőtt is elterjedtek. Számtalan érvet tudtam arra, hogy miért ne csináljuk: drága, fölösleges, mert úgyis elpusztulnak, nem okoz kárt a tyúkhúr, nagy széltippan, késő van már, a permetezőt is elmostam, stb.

De a versenyképesség megőrzése, a hatékonyság javítása rákényszerített minket arra, hogy alkalmazkodjunk a folyamatosan változó körülményekhez. A kalászosokban a legnagyobb felületen megjelenő egyszikű gyomnövény a nagy széltippan. Az ellene való védekezés kezdetben tavaszra esett, de a rendelkezésre álló hatóanyagok korlátozott száma és az, hogy a magról kelő kétszikű gyomok ellen külön védekezésre volt szükség, felvetette az őszi gyomirtás lehetőségét. Ez a technológia Nyugat- Európában már régóta bevált, nem véletlen, hogy főleg a dunántúli termelők kezdték el alkalmazni a kétezres évek elején. A talajművelésben bekövetkezett változások is nagymértékben hatottak a gyomosodási viszonyokra. A forgatásos talajművelés visszaszorulása, a sekélyművelés térnyerése kimondottan kedvezett a T1-T2 életformájú gyomok elterjedésének, melyek az őszi kalászosok gyomflórájának meghatározói. Hatottak a szakmai érvek, és olyan partnereket kerestem, akik fogékonyak voltak az újra, és hajlandóak voltak kipróbálni az őszi gyomirtást, majd lemérni, van-e pozitív hatása.

Az egyik partneremnél a tavaszi határjárás során rendkívül gyomos (tyúkhúr, veronika, nagy széltippan) őszi vetést találtunk, amit ő perzselő hatású gyomirtó szerrel azonnal kezelt, de a hatás a búzán is meglátszott. Ekkor döntöttem el, hogy ősszel mindenképpen meggyőzöm az őszi gyomirtásról. De nem kellett győzködni! Emlékezett rá, hogy mit találtunk tavasszal, és csak annyit kérdezett: „mit javasolsz, hogy csináljuk?”. És azóta is minden évben elvégzi az őszi gyomirtást: nemcsak a repce utáni táblákon, hanem valamennyin, ahol őszi kalászos kerül elvetésre. Ezúton is köszönöm neki, hogy partner volt, hiszen a tapasztalat mellett önbizalomra is szert tettem, és azóta kiállok amellett, hogy a T1-T2-es gyomok ellen nem tavasszal kell védekezni. Ezek kora tavaszra ráadásul már bimbósak, akár virágoznak is, és kevésbé vagy egyáltalán nem érzékenyek a gyomirtókra. Ősszel még kicsik, a kezelés idején szik- vagy 2-4 leveles fejlettségben vannak, és sokkal hatékonyabban irthatók.

Egy másik, Paks melletti partneremnek is javasoltam az őszi gyomirtást. Tavasszal panaszkodott, hogy csupa veronika és tyúkhúr, nagy széltippan a területe, pedig már mindent kipróbált, az őszi gyomirtást is. Kértem, beszéljünk, és elmondom, hogyan kell jól csinálni.

Nos, négy éve hűséges partnere a Nufarm őszi gyomirtó szereinek, az Agility+Alliance őszi gyomirtási csomagnak.

Az elmúlt években megszerzett tudással segítek partnereimnek. Immár ők is mondják, hogy nem az a megoldás a drága, ami többe kerül, hanem az, ami kárt okoz, vagy amit többször kell elvégezni.

És még valami. A nagy őszikalászosterülettel rendelkező termelőknek komoly munkaszervezési feladat, hogy a tavaszi munkacsúcs idején mindent a lehető legoptimálisabb időben tudjanak elvégezni, ezért fontos a kora tavaszi munkacsúcs mérséklése is. Az őszi gyomirtás nemcsak a hatékonyságot növeli jelentősen, de rengeteg időt is felszabadít. Erre különösen nagy szükség van, amikor az időjárás nagyon leszűkíti a tavaszi munkák időszakát.

 

📞 Keresd bizalommal területi képviselő, szaktanácsadó kollegáinkat: [Link]

 

Milyen további előnyökkel jár az őszi gyomirtás?

Nufarm 2024 őszi gyomirtási ajánlata