A tavaszi szezon indulásával több helyen lehetett olvasni a Nufarm-csapat megújulásáról, bővüléséről és középtávú céljairól. „Duplán duplázunk” – hangzott el, utalva a cég létszámára és a forgalom megduplázására is négy éven belül. Hol tart a magyar Nufarm az átalakulásban és a célok elérésében? Czigány Tibor ügyvezető igazgató válaszolt.
A középtávú stratégiánk alapköve, hogy négy éven belül, 2027 végére megduplázzuk a forgalmunkat. A jelenlegi gazdasági helyzetben Magyarországon ez egy merész kijelentés. Azt gondolom, hogy most is egy, általában nyolc-tíz évente bekövetkező hullámvölgyben van a mezőgazdaság, és hamarosan újra visszatér ahhoz az erős, minőségi termeléshez, amely a 2022 előtti időszakot jellemezte. Magyarország mindig is Európa egyik éléskamrája volt, így a gazdálkodókban megvan a föld szeretete és a termelés iránti szenvedély, ami legtöbbször a korszerű technológiák használatával is párosul. Ez az igazi érték itthon, és hiszünk a piac, a termelők és a partnereink kitartásában, kemény munkájában és az eredményeikben, amihez a Nufarm igazi partnerként a növényvédelem területén mindennap hozzájárul.
A piaci környezeten túl a magyar Nufarmnak is változnia kell: az európai vezetés támogatásával hozzárendeltük a célokhoz a szükséges erőforrásokat is. A bővülés már jól látható: a korábbi, 2022. tavaszi szezon nyolcfős területi képviselői csapata mára 15 fősre bővült, Hörömpő László vezetésével. A tágabb csapat is fontos átalakuláson megy keresztül: tiszta felelősségi köröket és pozíciókat hoztunk létre. A területi képviselők és promóterek „csak” a termelőket látogatják és segítik őket szaktanácsaikkal. A megnövekedett létszámmal jóval több termelőnek tudunk segíteni és a problémáikra megoldást találni.
Kialakítottuk Czipperer Nikoletta vezetésével a marketingcsapatot, melynek része lett egy fejlesztési vezető pozíció is. A célzott marketing- és kommunikációs jelenlét a mai információs dömpingben különösen fontos: nem több, hanem minőségibb és jól elérhető tájékoztatásra törekszünk. Célunk, hogy a termelők a felmerülő problémákra a Nufarm csatornáin keresztül könnyen és gyorsan szakmai megoldást kapjanak. Ehhez nagyobb hangsúlyt fektetünk a digitális eszközökre, amihez szakértő kollégát is alkalmaztunk. Az emberi erőforrásokon túl a különböző online rendszerek bevezetésével és frissítésével tesszük még hatékonyabbá a munkánkat. Új regisztrációs kolléga is csatlakozott augusztus elején a Nufarmhoz: elmondhatjuk, hogy egy tapasztalt, az iparban jól ismert szakembert sikerült leigazolnunk.
A létszámbeli építkezés a végéhez közeledik, de ez korántsem jelenti azt, hogy elkészültünk. Kiemelten fontos, hogy a Nufarm csapata hatékonyan működjön, eredményesebben teljesítsen és gyorsan alkalmazkodjon a változó körülményekhez. Ez a mi erősségünk, amit még tovább fejlesztünk.
A csapatunk tagjai különböző képességekkel, ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, ami mindenkinek lehetővé teszi, hogy a saját erősségeire és szakértelmére összpontosítson, miközben kiegészítjük egymást. Van, aki a lendületet hozza, van, aki például a magyar engedélyezett növényvédő szerek körét tudja kívülről. Ez a diverzitás elősegíti a kreativitást és az innovációt.
A másik fontos aspektus az érzékenység és az egymásra való odafigyelés. A sikeres csapatokban a tagok kölcsönösen támogatják egymást, elismerik a másik erősségeit, és segítséget nyújtanak a gyengeségek leküzdésében. Az ilyen pozitív és empatikus légkör hozzájárul a csapaton belüli bizalom és kötelék erősödéséhez, segít megoldani a konfliktusokat és elősegíti az összetartást még nehéz időkben is.
A kommunikáció is kulcsfontosságú: mindenkinek lehetősége van megosztani a saját gondolatait és ötleteit, ez elősegíti a problémák korai felismerését és a hatékony megoldások kidolgozását, mindenki bevonódhat a döntéshozatalba. Jó példa volt erre a legutóbbi havi megbeszélésünk, amikor az őszi gyomirtás ajánlatán dolgoztunk közösen: mindenki elmondta a véleményét és jól megvalósítható ötleteket hozott, emellett sokat tanultunk egymástól a piacról. Az egy-két héttel korábban csatlakozott új kollégák is bevonódtak és értékes tagok lettek. Jól érezhető volt a motiváltság, az egymástól kapott inspiráció és az, hogy hatékonyan oldottuk meg a kihívásokat.
Mindebből a partnereink annyit fognak érzékelni, hogy testreszabott, tényleges megoldást tudunk adni a problémáikra, jó ár-érték arányban, figyelembe véve a 2023-as év nehézségeit is. De ami közben a háttérben történt és történik, jól megalapozza a magyar Nufarm-csapat jövőjét: a szakmaiságra, pontosságra, rugalmasságra építve olyan termékportfólió kialakítása, amely mindig annyit nyújt, amennyire a megváltozott termelési és gazdasági viszonyok között ténylegesen szükség van. Meggyőződésem, hogy még sok rejtett tartalékunk van a jelenlegi portfólióban: az új bevezetéseink és a speciális, a munkaszervezést jelentősen elősegítő formulációink mind-mind a termelők igényeire válaszolnak. Ott vagyunk és még inkább ott leszünk a mezőgazdaság élmezőnyében szakmailag, emberileg is. Minden fejlesztésünk a szakmaiságot támogatja.
Csapatunk minden tagja ezt a szakmaiságot képviseli: van, aki több évtizedes tapasztalattal dolgozik már sok-sok éve nálunk, vagy éppen frissen érkezett hozzánk, mert kereste a támogató munkahelyi légkört, az összetartást. Van, aki nálunk kezdi a pályát. De egy dolog közös bennük: a lelkesedés, az elhivatottság és a növényvédelmi szakma szeretete. Mindannyian előreviszik a vállalatot, „Megcsináljuk!” mentalitással állnak hozzá a kihívásokhoz.
Biztos vagyok benne, hogy így a kettő plusz kettő nem négy lesz, hanem öt vagy hat. Jó úton vagyunk, de kemény munka vár ránk. Ha az erősségeinkre fókuszálunk, akkor nincs kétségem, hogy pár év múlva, partnereink támogatásával, a Nufarm az egyik legeredményesebb csapattá válik a növényvédelmi iparágban itthon.